Utunkat folytatjuk a Szilágyság (Salaj) megyeszékhelye felé, újból fölkapaszkodva a varsolci tetőre, ahonnan gyönyörű körpanoráma nyílik a Mezőségre. Észak felé Szilágysomlyó dombos-lankás vidéke a nagy kiterjedésű gyümölcsöseivel. Délre a Meszes hegység 20 km hosszú vonulata, menetirányt keletre rálátni Zilah (Zalau) városára, amely egy 270 m magas katlan formájú fennsíkon terül el. A feljavított műúton gyorsan közeledünk a nagyon régen lakott terület felé. A rómaiak idején már lakták ezt a vidéket, főleg a Meszes hegység keleti csücskénél, Mojgrád mellett tártak fel egy hatalmas erődítményt. Az úton elmeséltem túrázóinknak, hogy a Meszes hegygerinc vonulatán a római birodalom védelmi céljaira gránitkövekkel kikövezett utat találtak. Anonimusz szerint az Erdélyt elfoglaló magyarok egyik csapata, Zilah akkori helyén megpihentek, s innen folytatták utjukat nyugat felé. A várost 1241-ben a tatárok feldúlták, majd 1601-ben Basta zsoldosai, 1703-ban Rabutin rácai égették fel. A sokat szenvedett város a Wesselényi korszakban virágzott fel. Az egyik legrégebbi utcán a Kraszna utcán érünk be a városba, többségében ez a városrész még ma is magyarlakta a másik két régi fő utcája mellett. Leparkolás után elindultunk körülnézni. A régi városközpont főterén megpillantottuk Fadrusz János, híres alkotását, amelyet 1902-ben készített. Wesselényi Miklóst ábrázolja amint kezét, egy paraszt vállán tartja, s derűsen ránéz. 1950 után többször megkísérelték a szobrot eltávolítani, vagy ledöntetni, de a zilahiak elhíresztelték, hogy alá van aknázva. Erre fel a szobor közelében elhaladó lefedett Zilah patakát többször átvizsgálták, az eredményt homály fedi, a lényeg az, hogy a szobor még áll, sőt nemsokára renoválják.

A szobor mögött van a volt vigadó épülete, ahol régen hatalmas bálok, szüreti mulatságok voltak. Jobbra van a városháza. Balra a parkban még csordogál a híres Angyalkás kút, amelynek magas vastartalmú ártézi vize csaknem 400 méterről jön fel. Mai napig csaknem száz éve innen hordták a helybéliek a jó ízű ivóvizet. A főtérről elgyönyörködünk a még most is hatalmas építménynek számító Wesselényi báró által, építtetett gimnáziumban. Itt tanult Ady Endre a gimnázium felső éveiben. Az épület előtt baloldalt Ady mellszobra, jobbra barátja, Góga román költő. Túrázó barátaimnak elmondtam, én is itt érettségiztem, s kedves nosztalgikus emlékek fűznek volt iskolámhoz, osztálytársaimhoz, tanáraimhoz, a városközponthoz, ahol felnőttem. Az épületről a hatvanas években tataroztatásakor eltávolították az összes magyaros jellegű dombormű-díszítéseket, tornyából kiszedték az órát, és a szélkakas helyett piros nyilat helyeztek fel, ablakaira vasrácsot tettek, így most egy korház benyomását kelti. Így lehet egy kissebség műemlékeit gyorsan tönkre tenni. Ebéd után csoportomat egy nagyon kellemes sétára hívtam meg. Felgyalogoltunk a dombon álló impozáns református templomhoz, amelynek templom kertjében oly sokat játszottunk, s akkor kőfalai és kőkerítései alkották a grundunkat. Sajnos a térség egyik legszebb és legnagyobb templomát eltakarták egy hatalmas banképülettel, az őslakosságnak még tiltakozni sem volt lehetősége. A templom 1246-ból ered, többször leégett. Az átépítések után alakult ki a mai formája, tornya 75 m magas. Még emlékszem kisgyerekként láttam a hatalmas harangjának a felhelyezését, hangja a Meszes hegy 700m-es csúcsáig elhallatszik. Sikerült az egyedülálló kialakítású templomot belülről is megtekinteni, hatalmas hármas, szimmetrikus megosztású hajója középen gótikus stílusú szentélyben egyesül. Az 1500 ülőhelyes méreteivel a legnagyobb erdélyi templomok közzé tartozik. A féltve eldugott régi címerek is újra felkerültek a falakra. Szintén egyedülálló a maga nemében a háromszög alakú címer dombormű. A református hívek új összetartó ereje sokat tett a templomért, a forradalom utáni változások bár sok nehézséget hoztak, mégis sokan járnak templomba, sokan házasodtak és konfirmáltak az utóbbi években.