Nagylaknál a határátkelés délidőben elég sok várakozással járt, de azért még csoportunknak maradt ideje a látnivalókra is. Alig fél óra alatt, elértük nyugat felől Arad elhanyagolt elővárosát. A központban a park mellett találtunk parkolóhelyet, egy belvárosi séta mindenkinek hasznára lett. A kultúrpalota, amely Szántay Lajos műépítész tervei alapján készült helyt ad a könyvtárnak, filharmóniának és a múzeumnak. Megnéztük a Lechner Ödön által tervezett neo-reneszánsz városházát, karcsú magas árkádos erkélyű óratornya van. Az átépített, volt Fehér Kereszt szálloda épületében Liszt Ferenc és J. Strauss, majd Ady is tartott itt előadást. A régi színház épületében szerepelt Déryné, majd Pascaly társulata az 1820-as években, ezt emléktábla is őrzi. A központban van a Vadászkürt szálloda, amelynek kávéháza kedvenc helye volt Adynak itt tartózkodása idején.

A minorita templomot, a Nepomuki Szt. János szobrát még érdemes megnézni. Miközben, az  Aradi-vár felé sétáltunk, a Maros-hídon át csoportomnak elmeséltem, hogy pár éve még nem volt szabad megemlékezni a vértanúk obeliszkjénél. Október 6.-án 89-ben a kegyhelyre igyekvőket feltartóztatták a katonák, édesanyámék kis csoportját nem engedték át a hídon, így a virágokat a Marosba dobva emlékeztek meg a 13 vértanúról.

Hosszadalmas lett volna a hatágú csillag alakú várat körbesétálni, mivel ez 800 m széles, többszintes kazamatákkal rendelkezik, építése 1783-ban fejeződött be. A vár utolsó nagy parancsnoka Damjanich tábornok volt 1849 július 1-ig szabadságharc emléktárgyai dokumentumai a múzeumban találhatók. Nem volt időnk megnézni a Flórián-kápolnát és a Nepomuki Szt. János szobrát, de a vastuskós ház még utunkba esett erre még futotta idő.

Több látnivaló is van még a városban, de az idő sürgetett bennünket, így újra utrakeltünk. Újaradon keresztül vezet a nemzetközi út dombos vidéken át, a legközelebbi látnivaló a 13. sz.-ban alapított település Vinga. A községben a domb tetején áll a hatalmas katolikus templom, 1737-ben a törökök elől telepítettek ide 4600 polgárt. Délebbre 8 km-re Orczyfalva már Temes megyéhez tartozik. Innen nem messze van Kalácsafürdő, sós-lúgos termál vize mozgásszervi és emésztési betegségekre alkalmas. Mivel esteledett a termálfürdőzést, máskorra halasztottuk, amúgy is még számtalan gyógyfürdő esik még utunkba, csoportunknak estig Temesvárra kellett érnie.  Amíg a hatalmas nagyvároshoz közeledtünk, ismereteimből egy kis történelmi áttekintést tartottam, hisz ennek a városnak a polgára voltam én is 18 éven át.

A vidék mocsaras jellege ellenére is már ősidők óta lakott terület volt, az Árpádok alatt a temesi várispán székhelye volt, Károly Róbert építette az első várkastélyát 1318-ban. Több országgyűlés székhelye volt, Mátyás király és Kinizsi Pál is innen indultak törökverő útjaikra. A város török kézre is került 164 évig, amíg a császári hadak visszafoglalták 1716-ban. A Habsburgok idején a német telepesek ipari központtá tették és nagy fejlődésnek indult. Az utóbbi száz évben igen sokan telepedtek le a vidéken, sok féle nemzet és kultúra találkozási helye lett a város, a diktatúra éveiben több mint százezer ember telepedett le a kárpátokon túlról, a németek többsége kivándorolt, a magyarság is szórványba került. A legnehezebb idők ellenére is a nyugati kultúra hatása elég erős volt ahhoz, hogy egész Romániában itt legyen a legnagyobb az emberek és nációk közötti szolidaritás, ezért nem véletlen, hogy innen indult el a diktatúra leveréséhez vezető forradalom 1989 végén.

Késő délutánra járt, mire a csaknem félmilliós nagyváros határába értünk, az agronómiai egyetem mellett haladtunk el. Az Aradi-úton toronyházak között a botanikus kert mellett értünk be a belvárosba, majd az Égtájak szökőkútját megkerülve a Temes-vár falai alatt érkeztünk be a központi park területére, egy parkolóhelyet találni.  Vendéglátóink már türelmetlenül vártak, s csoportunkat nagy szeretettel fogadták