Távoli messzeségbe néznek szemeim

Horizonton feltűnnek kedvenc hegyeim.

Csúcsait még a hólepel borítja,

Szívem egy fajta honvágy szorítja.

Gondolatom szárnyal tétován,

Mintha már lebegnék az út porán.

Útra kelek, nem habozok már soká,

Csomagom bár nehéz, viszem egyre tovább.

Közeledvén már ismerősek a vidékek

Honvágyam is alábbhagy e csodás hegységen.

Illatos erdőkön át, hegyről le,

Virágos mezőkről hegyekre fel,

Hegygerincen át a patakon,

Szorosokon keresztül a szirtek felé

Kapaszkodok egyre csak felfelé.

Mintha érezném, hogy Te ott vagy fent

Hajt már tovább az erő s a lendület.

Már megcsillan egy fehér pontocska

Szírt alatt a hasadékban virágocska.

Megpillantlak Te hófehér tünemény

Szél lágyan ringatja délceg testedet

Csillag szirmú fejecskéddel bólogatsz.

Oly szép vagy, mint a hegyek szépe,

Gyopárka! Te vagy a szirtek tündére,

Tündérország s a Kárpátok büszkesége.

Már rég óta vágyódom utánad

Felmászok hozzád, hogy jobban lássalak

Kapaszkodok egyre feljebb a sziklákon.

De jajj! Szemeim elvakítja a Napsugár!

Lezuhannék a mélybe, meg kell álljak már.

Így tervem s álmom is a füstbe szállna?

Erőt gyűjtve egy szikla párkányon

Nézlek, amint az égkékjén hintázol.

Felhők suhannak mögötted, vajon álmodom?

Már-már szédülök, ha sokáig nézlek,

Gyopárkám, te engem megigézel!

Látványod újra erőt ad s reményt,

Bár nehezen, de elindulok feléd.

Itt vagyok Kicsim, érted jöttem!

Letépjelek, s elvigyelek magammal?

Vagy szépségedet csodálva maradjak?

Nem! Nem bántalak Szépségem,

Téged nem tudnálak soha bántani,

Neked ez a világod a sziklagerincen!

Újaimmal cirógatlak, szemeimmel simogatlak,

Ajkaimmal megcsókollak Gyopárkám.

Szerelmem, te miért nem lehetsz az enyém?

Bár elvihetnélek, de akkor elhervadnál.

Ezt nem bírnám ki, inkább virágozz a csúcsnál.

Élj csak tovább sokáig Kedvesem,

Őrizd tovább hegyeink szellemét,

S ne feledd, hogy egy túrázó Téged szeret!

                     Erdély, 2006. szept.                     PiTakor