pitakor
pitakor

Erdélyország (Európa közepe) több mint ezer éve, a legendák és tündérmesék földje

MENÜ
 
TÚRATERVEK
 
EMLÉKHELYEK
 
ÍRÁSAIM
 
ÁTVETT ÍRÁSOK
 
Videók
 
Hídető
 
Levél nekem

Levelet erre a címre írhatsz, ha szeretnél jelentkezni a kírándulásokra, vagy az előadásokra:

tundororszagban@gmail.com

 
Március Idusán

Szükségét éreztem hogy megírjak egy kis történetet, talán ez is ér valamit.

Holnap ünnep van, kitettem a zászlókat  a lépcsőházak fölé. A környéken alig vannak zászlók kitéve, mintha már az ünnep sem lenne az, ami volt, már a szabadság eszméje sem érdekli ez embereket, el vannak fásulva, a sok hazugságtól, ami reájuk zúdul ebben a lelketlen vadkapitalista anyagias világban. Én már nem csodálkozok azon sem, ha a nemzet rohamosan pusztul a sok gonoszság miatt is. Nagy az irigység a rosszindulat a betartás, a bizalmatlanság, a személyeskedés az önzőség. Mi egy maroknyian itt-ott a társadalomban még tartjuk magunkat, próbáljuk menteni amit még lehet, próbálunk olyan harcosoknak lenni, akik a szeretetet fordítjuk a gonoszok felé! Ma egy szeretethiányos világban élünk, ahol kevés az egymásra figyelés, az együttérzés, a tenni akarás a segítségadási kézség. Nehéz ezen változtatni. Ma az iskolában rendhagyó órákat tartottam, a fiaimnak, egy különleges megvilágításból beszéltem az ünnepről a szabadságról. Ennek a lényege a szeretet szabadsága az önzetlenség volt. Figyeltek a srácok, beszéltem nekik az én Március 15. -émről. Ők még nem halottak hasonlót.

Tudjátok, számomra kettős ünnep a Március Idusa, mert ezen a napon születtem, Erdélyországban. Ott szívtam magamba a hegyi levegőt, tiszta forrásvízen nőttem fel, az őseink földjének pozitív kisugárzásu helyeit látogattam éveken keresztül, ahová még mindig vissza járok.

Diákjaimnak elmeséltem egy kis történetet:

"Gyermekkoromban, amikor szoci-korszak volt, nem lehetett ünnepelni a Március 15. –ét, még a dátum nyilvános emlegetése is bűnnek számított.

Szegénység volt, szerényen éltünk. Édesanyánk addig ügyeskedett amíg csak előkerítette a rávalót egy kis családi ünnepségre. Az ajándékokat is saját dolgos kezével készítette el, nehéz bútorgyári munkája mellett, néha még éjszakázva is. A torta sohasem maradhatott ki az ünneplésből. Bármilyen szegényes is volt, a kevés hozzávalókból mégis finom torta készült. Belesütötte a lelkét és szeretetét.

Felfigyeltem akkoriban, amikor már nagyobb fiú lettem, hogy az asztalon mindig megjelent a három csodás szín, a piros-fehér-zöld. Volt amikor a torta krémje fehér, szélei zöldek és benne egy piros virág volt. Máskor amikor kissé gazdagabb volt a torta a krém lett háromszínű, vagy a gyertyák lettek színesek. Amikor serdűlő lettem, kezdett mesélni nekem a Márciusi Ifjakról, a szabadság eszméjéről, arról, hogy milyen nevezetes napon születtem. Ezt a napot tisztelnem kell, és nemzeti összetartozásunkat ápolnom, s majd ha eljön az ideje, nekem is tennem kell ezért. Akkoriban a 70-80 -as években már dúlt a diktatúra, de a hagyományokat a családban megőriztük. Éveken át titokban és a baráti körökben csöndesen megemlékeztünk  erről az ünnepről. Gyorsan peregtek le a nehéz évek 1989-ig. Ekkor ősszel Temesváron, "persona nongrata" lettem. A reformátusok gyülekezetéhez tartozókat is kezdték, megfigyelni,  követni, üldözni, zaklatni. Bár még sejtésünk sem volt, a forradalom már a levegőben volt, amikor engem is többször behívtak a szekura. Harmadik alkalommal még azt is felrótták nekem, hogyan merészeltem mérc.15. –n születni! Hosszú, szomorú és veszélyes történet után kerültem át az Anyaországomba még a forradalom előtt. Azóta itt Győrben minden Március15.-én kimegyek a Petőfi szoborhoz megünnepelni ezt a csodás kettős ünnepemet.

 Az elmúlt két évtizedben az emberek is lassan elfogytak az ünneplésekről. Szomorúan tapasztaltam, hogy egy-egy évben, alig volt pár kisebb csoportnyi ember. Ami még szomorúbb, hogy ide pofátlankodtak a hiteltelenek is, azok az agymosottak, akiknek részük volt a szabadság eltiprásában, a másként gondolkodók megfenyítésében és akik a volt nomenklaturista rendszerfenntartókhoz tartoztak. Nem csoda, ha az emberek kiábrándultsága megnőtt, s egyre kevesebben hisznek már a szabadságban és a demokráciában. Hiányzik az összetartó erő, a kitartás a szeretet mint kohéziós erő. Ezt megváltoztatni már csak az ifjúságon keresztül lehetne, de sajnos kevesen vagyunk már akik a hitelességet képviseljük, a hagyományokat őrizzük és a szeretetet hordozzuk.

Végre 2013-ra új szelek fújdogálnak, s kezd ébredni a nép. Lassan kezdünk bátrabbak, nagyobbak lenni, megvédeni, tisztelni a szabadság eszméjét. Egyesítettük a nemzetet az 5 milió határokon túli magyar tesvéreinkel.

Lassan ébred a szolidarítás, s talán majd lerázzuk magunkról a külső befolyást.

 

Istennek legyen hála az ÉBREDÉS !

 

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2023.01.25. 00:00
2020.01.10. 00:00
2020.01.05. 21:29
2019.05.15. 00:00
Friss hozzászólások
 
Linkek 1
 
LINKEK 2
 
Zenés klippek
 
Számláló
Indulás: 2005-12-10
 
Felhasználó
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Zenél
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

"légy büszke Magyar, őseidre, szülőföldedre, mindenre amit az emberiségnek alkottunk, s arra is amiből nem mi profitálunk"

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre