Kis győri csapatunk pontosan érkezett egy hétfői augusztusi reggelen. Mire az Iveco kisbuszba betuszkoltuk magunkat csomagjaink mellé, már mozogni is alig maradt hely. Pedig megüzentem kalandra vágyó honfitársaimnak: -Erdélyországban minden van, csak pénz legyen! No de így szokott ez lenni kezdő túrázókkal, főleg ha első ízben járnak Óhazánk földjén. A hosszú úton volt időm mesélni Edély szépséges és változatos tájairól, lakóiról, szokásaikról, az elmúlt évtized változásairól. Már a határátkelő is ma már egyszerűbb és gyorsabb, hála a két ország javuló viszonyainak. Erdély egyik nyugati kapuja Nagyvárad (Oradea) felé közeledve csapatunk egyre izgatottabban várta az élményeket. Amíg a Kanonok sornál nézelődtünk s megtekintettük a Püspöki palotát, a székesegyházat, előtte Szt. László királyunk ércszobrát, szállásintézőnk is előkerült. A Püspöki-múzeumban csodálatos történelmi erekjéket láttunk, számunkra a legjelentősebb a Szent László herma, rajta a Magyar Korona másolatával. Szerintünk e miatt is Győr kéne, legyen Nagyvárad testvérvárosa, sajnos ritkán döntenek a városok polgárai ilyen kérdésekben. Amíg az Ady-kollegiumban elkalauzoltak bennünket, elmeséltem a herma megmenekülésének kálváriáját, melyet Tempfli püspök Úr, sorsának kockáztatásával, elrejtve befalazással mentett meg a diktatúra idején. A délutáni álmélkodásaink után, valóságra rázott bennünket, a lepusztult évszázados Ady-liceum, melyet pénzszűkében próbálnak feljavítani. A délutáni városnézés is bebizonyította milyen sok barokk és történelmi épület van a lepusztulás szélén, szinte tehetetlenül nézi az ember közös történelmünk bizonyítékainak szétfoszlását. A sétálóutcán egy olyan kéregető ejtett bámulatba ötletességével, aki mellett zeneszóra, egy kis elhatárolt területen, háziállatait sétafikáltatva nyomatékot adott egy újfajta népi művészetnek. Felüdülés volt csapatunk számára a kerthelyiségi pihenés, de főleg a jó minőségű (urszusz) medve sörrel való megismerkedés. A gyerekek is megtalálták a magas gyümölcs tartalmú üdítőiket.  Itt ismerkedett meg a csapat vacsoraként a romániai, általuk is a balkánról átvett nemzeti étellel a „miccsel”,  ha jól el van készítve igen finom tud lenni. Ezzel még találkozni fogunk a körutazásunk alatt.

Másnap délelőtt a Nagvárad melletti Félix-fürdő hozott nekünk felfrissülést az augusztusi kánikulában. Ez a geo-termál fürdő már a középkorban is jelentőséggel bírt a reumatikus betegségek gyógyításában, akkor a Szent Márton nevet viselte. Jelentős hozamú források 35-48 C-os vize, ásvány és kissé radioaktív tartalmú. A sokféle gyógy terápiára külföldről is sokan járnak ide, mivel elfogadható árak mellett megfelelő színvonalú az ellátás.

Eredetileg a Kolozsvár felé való előrenyomulás a Kőrös völgyén lett volna, sok látnivalókkal, de mégis a csapat úgy döntött, hogy a hosszabb de szebb utat választja az Aranyos völgyén keresztül. Így még közbeiktattam egy barlangtúrát a dupla lehűlés végett a medve sör sikeréből átvett -„Medve sörhöz, Medve barlang illik” új szállóigénk szerint. Kiskő település mellett 1975-ben útépítéssel felfedezett Medve barlangot szépen kiépítve és kivilágítva nemzetközi hírűvé tették. Nevét a benne rekedt kihalt Kárpáti ősmedve (Ursus Speleus) elkonzerválódott maradványairól kapta. Az 1500 méternyi járataiból 800 m-en látogatható. Rendkívül gazdagon díszített a Gyertyák terme, a Csontok terme, ép kalcifikálódott csontokat sorakoztat fel, a Dómok termében, pedig hasonlatokkal elnevezett nagy méretű képződményeket és igen sok kis tavacskát láttunk.  Az élmények kárpótolták az elég drága belépőjegyet. Sietnünk kellett, még hosszú volt az út Kolozsvárig, szerencsére az utak még tűrhetőek, néhány helyen megálltunk gyönyörködni a Fekete-Körös majd az Aranyos völgyében. A hágó festői tájakon felemelkedik  1200 m fölé, nagyon jó itt a levegő, nincs ipari tevékenység az arany, ezüst, réz bányák már nem működnek. Aranyosfő (Arieseni) festői környékén van a Bihari hegység legvadregényesebb nemzeti parkja, a Rozsdaszakadék. Érdemes volna egy hetet csak ezen a vidéken eltölteni.

A sok szerpentin főleg lefelé menet, megviselte csoportunk gyerekeit, így többször megálltunk egy-egy jó forrásvíznél. Ez a vidék a schvájci tájakhoz hasonlít. A mócok központjában Topánfalván a késő délutáni órákban is tartott a piaci vásár. Finom sajtokat, túrót, ízletes hegyi gyümölcsöket olcsón lehetett vásárolni. Magyarul jól beszélő parasztasszonyoktól vásároltunk, könnyű megkülönböztetni őket a jellegzetesen móc öltözékűektől. Este felé a Mokányok-vidékét Borrévet is elhagyva már a lemenő Nap, aranyszínűre festette a Torockó (Trascau) hegyvonulatait. Nem messze a háromcsúcsú Székelykő vonulata, ez a vidék is megérne pár napos túrázást. Még hosszú volt az út Tordáig, itt rosszabbak voltak az utak, Kolozsvárig sötétben, lassabban haladtunk.

Az új Diakóniai-központot csak némi kalandozások árán, végül rendőrségi felvezetéssel tudtuk elérni. Meg kell azt adni, kedvesek és szolgálat késszek voltak a rendőrök. Sofőrünket, Gyuri bácsit kellett először ellássuk vigaszokkal, mivel már az ő feje is kóvájgott a nyakatekert utak után.  A lefoglalt szállását mindenki megkapta s éjféltájt még meg is ünnepeltük fárasztó, de élmény dús megérkezésünket Erdély fővárosába Kolozsvárott.